Kedves Látogatónk!

Isten hozott a Magyarbikali Református Egyházközség Honlapján. Egyházközségünk az Erdélyi Református Egyházkerület része, ezen belül a Kalotaszegi Református Egyházmegyéhez tartozik.

A hagyományos gyülekezeti feladatokon kívül gyülekezetünk más, közösségmegtartó feladatokat is felvállal a település és a gyülekezet jövőjének érdekében. Így alapítottuk meg 1993-ban a gyülekezeti óvodát, amely 2013-ig sikeresen működött. 2013 szeptemberétől az óvoda bezárt, mivel már sajnos nincs elegendő óvodáskorú gyerek a faluban.

2011. szeptemberétől újabb projektbe vágtunk bele, zeneoktatás folyik hetente kétszer egy-egy csoportban. Zeneóráinkat minden kedden és szerdán 17-19 óra között tartjuk. A Magyarbikali Gyermekzenekar  a bikali és a környező településekről is rendszeresen járó gyerekekből áll. Közel három éves múlttal rendelkezünk, Kalotaszeg több településén, Párciumban, Magyarországon  és Felvidéken is szerepeltünk. Elmondhatjuk,  hogy ma ez gyülekezetünk legsikeresebben működő tevékenysége.  A Képegaléria menüpont alatt képeket is láthatunk a zenekarról.

A gyülekezet kórusát is próbáljuk újraéleszteni, és a Gyermekzenekar nagyobb gyerekeivel erősíteni a többszólamú éneklést.

Szolgálattevőink:

Szabó Mihály lelkipásztor
Kolcsár Ilona harangozó
Kozma-Peti Piroska gondozó
Onaci Raul kántor

Állandó munkatársaink mellett alkalmanként  a helyi Nőszövetség tagjai, illetve a fiatalok is bekapcsolódnak a gyülekezeti élet szervezésébe.


Reméljük rövid bemutatkozásunk felkeltette érdeklődését, jó böngészést kívánunk.

Békesség Istentől!


Szolgálati rend

Kedd 17-19 óra: Gyermekzenekar - kezdő csoport (kicsik)

Szerda 9-10 óra: Vallásóra (az iskolában)
Szerda 17-19 óra: Gyermekzenekar - haladó csoport (nagyok)

Szombat 11-12 óra: Gyermek Bibliaóra
Szombat 12-13 óra: Kátéóra

Vasárnap 11 óra: Istentisztelet
Vasárnap 16 óra: Istentisztelet
Vasárnap 16:30 Kórus